2012. szeptember 23., vasárnap

2012.09.22



A hazafelé való készülődés már pénteken elkezdődött a cuccok össze pakolásával, hogy bárminemű dolgom Németországba ne maradhasson. A ruháimat szépen rendesen összepakoltam a bőröndökbe mindenek meg volt a maga helye, a munkásruháknak és rendes ruháimnak is egyaránt. Az egyéb dolgokat mint pl kabát azok meg mentek a bőrönd tetejére. A szobát már este kitakarítottuk.
A szombat reggel 7:00 ás keléssel indult el. A reggeli után a kukát kellett már csak kivinnünk. A szállást azt 8:45 kor sikerült elhagynunk. A busz ekkorra ért a szálláshoz vezető utca elejére. Körülbelül 500métert kellett a bőröndökkel sétálnunk. A bepakolás kicsit nehézkesen ment, a megnövekedett bőröndök alig fértek el a csomagtérben, pontosabban nem is fértek el. Nekem a buszra kellett a bőröndjeimet felvinni. A mellettem lévő ülést teljesen elfoglalta. mindegy legalább már hazafelé megyünk.
Az utazás pontosan indult el, 9:00 kor gördültünk el a szálás helyről. Kicsit furcsa volt az emlékeket magammal vinni, ami volt az a múltam egy igen szép darabja, amiről csak én tudok teljesen. Ami történt arról lehet mesélni, de az nem ugyanaz, mint amit kint megéltem. Mesélni mindenről többször is lehet, de átélni a dogokat csak egyszer lehet. Kicsit minden átfutott az agyamon. A változás, idefelé a hazai dolgok vonzottak. Innen indulva fogyott az itt töltött egy hónap, de vonzottak az itthoni dolgok is. Kettőség volt bennem. Félek az itthoni dolgoktól, hogy fogok visszazökkenni a Németországban megszokott rendből.
Hazafelé egy sofőr volt velünk, így kicsit többször kellett megállnunk. Kétszer 15percre és egyszer 30p, a cseh és szlovák határon volt az utolsó megállónk. Innen 4 órát jöttünk egyhuzamban. Csehországban fogtunk ki nagy viharokat, nagyon esett az eső. A köd néha olyan széppé tette a tájat. Sokszínű volt haza felé a táj. Magyarországra beérve háromszor álltunk meg csak percekre, hogy egy-egy utas leszállhasson.
Haza érkezve minden rendben zajlott, a busz megállt, lepakoltam, be a kocsiba és jöttem haza. Igen, így zajlott ez az utazás.

2012.09.21


Olvasóim!

A pénteki napot sajnos csak most tudom megosztani veletek. Nagyon sok minden történt azóta. Ezt nézzétek el nekem.

A nap szokásosan indult. Reggeli 7:45kor. 9:45 kor volt a találkozás a parkolóban.
Az új városházára mentünk el. Mikrobuszokkal vittek minket a mai nap során minden felé. Itt az építkezésért felelős szakember fogadott minket. Körbe vezetett az épületen, elmondott sok információt. Bekerülési költséget, miért is lett 3 szög alaprajza. A gépészeti helységeket is megmutatta nekünk. A tető  napelemekkel van tele pakolva. A homlokzat meg kerámia lapokkal van burkolva. A Porsche gyárnak csak a bejáratáig tudtunk elmenni. Ennek a gyárnak az autói közül bárki vesz 1db-t is Németországban azt ide hozzák helikopterrel és kipróbálhatja az autóját a gyár teszt pályáján. Ezután a BMW gyára következett. Itt fogják Lipcsében  a cég elektromos autóit gyártani. Az előtérbe is bemehettünk, de fényképezni tilos volt. A gyártó soron gördülő autókat is láthattunk. Az épületet 2003- ban adták át. A tervező Zaha Hadid Londonban dolgozó építész. Ezután visszajöttünk a szállásra.
Ma ebéd előtt volt egy nagy bejárás. A tulaj is lejött és végig nézte a nagyobb munkákat. A munkákat, amiket megnézett külön odahívta az azon dolgozókat és megkérdezte mit és miért is csinálták azokat a munkálatokat. 
Az enyémet külön kiemelte. Összehasonlította egy korában lerakottal. A korábbi egy betonba lerakott elég gyorsan kivitelezett burkolat volt. Ezt ahhoz hasonlította, mint egy tömeggyártás, sokat minél gyorsabban olcsón. Az enyémet a kézi egyedibb dolgokhoz, amihez tényleg idő kell. A tömeg az megfizethető 1 egység az enyém az drágább munka, de sokkal mutatósabb ez 3 egység, de ezt nem fizetik meg, nagyon drága. 
Még prémiumot is kaptunk. Ami tényleg azt tükrözi, hogy meg vannak a munkánkkal elégedve.
Ebéd után kivittek egy plazába is. Dönert is ettem, amit nem akartam kihagyni. Nagyon másképp csinálják erre felé. Tényleg egy komplett kaja mennyiség. Három óra után vissza is értünk aztán pihenés. 19:00 kor lesz a bizonyítványok hivatalos átadása is.
Este lesz direkt nekünk egy záró buli.


A munkáimat látjátok a képeken amit a 3 hét alatt csináltam






2012. szeptember 20., csütörtök

2012.09.20


Olvasóim!

A napom kicsit nehezebben indult, mint az eddigiek. Reggelizni le se mentem, legalább 8:00 ig tudtam aludni/pihenni. Elég rosszul aludtam az este. 9:30 ra munkaruhában már az építési területen voltam.
Thomas újra egy burkolással bízott meg. A pincelejáró előtti szakaszt kellett szépre összehoznom. Osztálytársaktól segítséget kaptam a földmunkához. Hárman dolgoztunk. 1,5 h alatt végeztünk is a régi kövek felszedéssel, föld eltalicskázásával és a 15 cm durva kőágy terítésével. Az első pár anyag keverésében is kaptam segítséget ez a szokásos keverék volt. Öt lapát homok és egy lapát cement. 10:00 előtt álltam neki a tényleges burkolásnak. Az eleje lassan haladt, mert apróbb kövekkel dolgoztam mert olyan volt kéznél és azon a részen a burkolat jóval kisebb terhelést kap mint az ajtó előtti részen. Kisebb kövek rakásával délre végeztem is. Az ebéd a tegnapi volt. Krumpli püré és egy teljes csirkecomb. Ebből nekem sikerült repetáznom is. A munkát 12:30 kor folytattam. Az ajtó előtti részre direkt nagy köveket kerestem, amik a nagyobb terhelést is jól bírják, és egyáltalán nem mozognak ki. Szépen a síkokat is összehoztam. A burkolással 15:00 ra végeztem is. Szerszámok takarítása következett. Még a pub bejárata elé a betonlemezre raklapokat tettek, hogy egy síkban legyen a tereppel a bejárás. Ezeket a raklapokat kellett a maradék durva kővel körberakni, hogy véletlenül se lehessen a raklap szélébe megbotlani.
Ezzel az utolsó tényleges munkanap is véget ért. Jónak és hasznosnak tartom a munkanapokat sok mindent megismerhettem. A régi technológiákat, amiket elméletben vettünk, azt most a gyakorlat során azonnal tudni kellett. Ez nem is volt meglepő, mert elég régóta dolgozok nyaranta építkezéseken. A német munkatempót és morált volt nagyon jó megismerni. Az volt számomra még nagy dolog, hogy itt kint is elismerték a munkámat. Ez a legnagyobb elismerés számomra. 


Távoli kép


Felette levő alapján azonosítható a terület

Két közeli kép





2012. szeptember 19., szerda

2012.09.19


Olvasóim!

A mai napom következik.

A napom 7:50 es keléssel indult. Egyéb tevékenységeim voltak amit szerettem volna még reggel elvégezni. Ezután reggelizni mentem. Munkakezdés szokásos időben történt.
Reggel azt tudtuk, hogy 10:00 re jön a beton és elég sok feladatunk lesz a beton fogadásáig. Rögtön ide álltam be segíteni. A betonban futó csővezetékeket fektettük le és földnedves betonnal fixáltuk. Én az állványon álltam és adogattam fel a vödröket. Volt még egy kevés sitt is. A födémet vízzel nedvesítettük be, hogy a téglák ne a betonból szívják el a vizet. A vashálókat is segítettem feladogatni. Nagyon gyorsan és pontosan kellett dolgoznunk. A mixer autót egy mikrobusz kötött pumpa előzte meg. Ennek volt egy vékony toldható csöve. Ezzel a tetőtérben könnyebb volt dolgozni, de hosszabb ideig is tartott. A mixerben már légpórusképző adalékkal volt ellátva a beton, hogy a födémet minél kisebb teher érje. Az alsó részt le is kellett zárni a betonozás alatt, mert félő volt, hogy az eredeti poroszsüveg födém leszakad. Nagyon sokat deformálódott. Eleve már Peri lábakkal alá volt támasztva.
Thomas a főnököm a munkálatok után megkért, hogy a hiányzó kőburkolatot rakjam le.
Ez 11:00 kor volt. Nekiálltam anyagot keverni és köveket összeszedni. 11:30 kor már ténylegesen raktam a köveket. 12:00 ig egy kisebb résszel végeztem. 12:30 kor folytattam is. Szépen haladtam a burkolással. Pontosan szépen raktam, de volt egy tempóm. Munka végére pont be is fejeztem a burkolást. Holnapra esetleg egy nagyon kis korrekciót kell elvégeznem. A szélének minél inkább futnia kéne a rács szélével. Ezt elég nehéz kivitelezni, mert nagyon apró kövek kellenek már. Ezt vagy betonozás után kéne vagy betonnal kiönteni és az lenne a leggyorsabb és tartósabb.

A burkolásom és ezzel vége is az ilyen melónak





Mixer és a hordozható pumpa


2012.09.18


A mai nap reggeli keléssel és 9:30 kor munkakezdéssel indult. Ma párban dolgoztam. Elég jó kis feladatokat kaptunk. Az első az volt, hogy a meglévő árkot homokos kaviccsal fel kellett töltenünk. A rákerülő esővíz csatorna csövének ez szolgált lejtést adó rétegének. A csövek azok 125 ös PVC cső. Az első elem az egy Y volt aminek egyik ágába 45fokos elem került. Vazelin segítségével csúsztattuk egybe az elemeket. Az Y körüli csatlakozásokat még magunk megoldottuk. A fal melletti két 2m es elem csatlakoztatása már segítséget igényelt.



A keddi blog bejegyzés az csak ma tudott felkerülni. Internetes gondok adóttak errefelé.

A csöveket, azt először 1% os (1m-1cm lejtés) lejtéssel tettük le. A főnökünk Thomas ezt módosította 0.5% os lejtésre ez is szépen összejött. A csövet körbe vettük homokos kaviccsal. Az árok körül még volt egy lépcső erre és a csőre durva kavicsterítést tettünk.
Ezzel a feladattal végeztünk, de csak innentől indult el a nap nehezebbik része.
Thomas a pub ajtaja elé egy csepegtető vasrácsot készített velünk. Ennek a munkálatai folytak.
A meghagyott kövezetből körülbelül még valamivel kevesebb, mint 1m2-t fel kellett szedni és az alatta lévő föld szintjéig le kellett szedni először. A kövek bontása és a föld elhordása eléggé nehézkes volt. Két részből állt egy sittes és egy rendes feketeföldből. A földet feltöltésnek el kellett hordani a telken belüli süllyedésbe. A sitt az ment a konténerbe.
Egy rajz alapján dolgoztunk, amit a főnök lerajzolt nekünk. Egy felülnézeti és egy metszeti képet adott a kezünkbe. A földet még 10cm mélyen kiszedtük, hogy a kavicsterítés elférjen a beton alá, hogy nehogy felfaggyon. Ezzel nagyjából dél után közvetlenül végeztünk is. A betonozásnak ezután álltunk neki. Ennek 10 cm-nek kellett lennie. A betonozás nehézkesen ment, az első pár keverés után az 1db keverőt kellett beosztanunk. Többieknek habarcsot kellett keverniük, addig a betonunk meg erőteljesen kötött a nagy melegben. A munkánkat az is nehezítette, hogy a konténert pont akkor cserélték ki a területen, amikor a betonkeverő kelett volna és a vezetéket félre kellett húzni. Ez is besegített a kötésbe. Aztán a többi keverés már egybe le tudott menni. Szépen le is húztuk a betont. Minden frankó lett volna, ha a főnök nem akkor találja ki, hogy egy darab vashálót is tegyünk bele. Szépen szétszedte a felületet a már megkötött anyagba meg alig bírtuk belepasszírozni a vasat. Újra lehúztuk, ami megint szépen sikerült. A nap e része így le is lett zárva. A mosogatás megtörtént. Ezután a többieknek segítettem be a födémtisztítás körül. Elég nagy munkatempót kellett diktálniuk, mert holnap 10:00-re jön a beton. A födémet tisztítani kellett a sitett a vödörrel leadták és a betont meg feladogattuk.
Nap végére ezzel is végeztünk majd vacsora következett. A vacsora gombás húsos mártás volt krumplival meg salátával.


Távolabbról a munkám

Az eddig burkolt felület a mai munkánkkal.

Részlet kép.

2012. szeptember 17., hétfő

2012.09.17


Olvasóim!

A mai nap következik.

A mai napon a burkolást folytattam és befejeztem az előző heti munkákat. A reggel elég korán volt, ugyan csak 7:00-kor csörgött az órám. Fél kilenckor neki kezdtünk a munkának. A burkolást azonnal tudtam folytatni ezzel gondom nem volt.
Az eddig lerakott kövek közül a nagy terhelés és belocsolás hiánya miatt a vékonyabb kövek kimozogtak ezeket kezdtem el kijavítani. Összesen, ha 3 ilyen volt. Ekkora felületen ez elenyésző. Aztán vizes kefével elkezdtem szép finoman meg csapkodni a köveket, hogy legalább valami fogja a helyükre. Jó volt, mert az első napi rakás az azonnal szép finoman megázott annak semmi gondja nincs a következő kettő traktus mozgott ki egy nagyon picit, mert hát az vizet nem kapott. Előző hétről a nagy felületből maradt hátra pont egy napi burkolni való a javításokkal együtt. A nagy felület burkolni való részével ma végeztem. Jó volt a munkámat a főnök nagyon megdicsérte. Az utolsó rész az azért volt rossz, mert nagyon sok szint volt az eddig lerakott kő is sok szintből ált a lejtés miatt. A régi burkolat az alapból hullámos volt. ezeket kellett normálisan összehoznom. A főnököm nagyon meg volt elégedve a végső kinézettel. A fal melletti rész maradt el. Az most kapott egy kenhető vízszigetelését és holnap fognak folytatódni a munkák és annak a burkolását is meg fogom kapni. Aztán meló után kis pihi. Vacsora, ami megint jó volt.







2012.09.16


Olvasóim!

A berlini második nap. 

A reggeli kelés az 8:30 kor volt, ami jó volt. Legalább tovább tudtam aludni. A szállásról gyalog indultunk el a metró megállóig majd be a város központba. Innen gyalog mentünk tovább. A mostani tanácsházát is megnéztük ez nagyon közel van a TV toronyhoz. Innen a Neptun szökőkút következett. A berlini dóm irányába vettük az utunkat. Itt megálltunk egy kicsit. Volt egy kisebb kirakodó vásár arra benéztünk. A piac egyik oldalán folyó volt. A másik oldalán az egyik legrégebbi épület ahol a poroszok az összerabolt értékeket tartották. Flomarkt téren voltunk. A aztán egy autó kiállításra néztünk el. Itt a legdrágább autók is ki voltak rakva a hétköznapi autókkal együtt. Bugatti Veyron is látható volt. Nagyon jó volt. A színház volt a következő megálló helyünk, itt két dóm is látható volt. Hasonlóan néztek, ki de az egyik a német másik francia dóm volt. Aztán következett az egyik határátkelőpont, a Checkpont Charli. Berlinben még két ilyen pont volt, az Alfa és a Bravo. Képekkel is illusztrálva volt, hogy is nézett ki a határátkelő. Nagyon meg volt csinálva. A falból is meg volt hagyva egy darab. Az emlékmű, ami volt az sajnos el lett tüntetve. A határátkelőpont az amerikai oldalon meg volt hagyva egy fa bódé, és előtte egyenruhás őrök is álltak, akik korabeli ruhában voltak, és pecsétet is lehetett venni. Ettől a ponttól nem messze volt egy falon átmászó halottnak az emlékműve, aki 4 lövést kapott a szovjet katonáktól, és 2 órán át szenvedett mire meghalt. Az amerikai katonák ugyan dobáltak át kötszereket, de ez nem segített rajta, mert nem tudta magát ellátni. 
Innen a buszmegálló felé vettük az irányt. Útközben láttuk a falat  teljes valójában, hogy milyen is volt 200m szakaszon. A fal teljesen le volt koptatva, néhol át is szakítva. . Ezután vonatra szálltunk, pár órás út következett hazafelé.
A vasútállomáson vártak minket mikrobuszokkal. A vacsora sem volt rossz. Aztán pihenés.


Városháza


Szökőkút


TV torony


Berlini kép



A határátkelő amerikai oldala



Dóm
 Bentley


Bugatti


2012. szeptember 16., vasárnap

2012.09.15

Olvasóim!


Ezen a napon két bejegyzés lesz olvasható! Berlinben voltunk és ott nem volt lehetőségem a bloggal foglalkozni.
Ezen a héten volt egy, egyáltalán nem pozitív bejegyzésem ami után eléggé sokan kérdőjelet tettek fel az itteni tartózkodásom milyenségéről. Megnyugtatásként pár jó szót is írok. 
Nagyon örülök neki, hogy ide ki tudtam jutni, és külföldi gyakorlatot is tudok szerezni. Az, hogy néha vannak nehezebb pillanatok, azok azért vannak hogy megoldjuk őket. Azon a bejegyzésen sok feszültség látszódott. Ez nagyon sok rétű volt. Nem csak az akkori helyi feszültségből, hanem saját problémákból is eredt. Ezt jobban kellett volna kezelnem, tudom. A negatív hangvétel így alakult ki.
Most pedig a szombati nap eseményei sűrítve.
   
A szombati nap már korán reggel 5:30-as keléssel indult. Reggelinél kajacsomagolás, hogy a 4 órás utat meg az este 8-ig tartó időszakot áthidaljuk. Az utazás a helyi vasúti pályaudvarra is több helyi közlekedési eszközzel történt a vasút vonal lezárása miatt. A vonatozást átszállással kellett megoldani, szerencsére mindenhol volt időnk átérni a másik vonatra. A berlini megérkezés nagyon turistásra sikerült, csak néztünk. Több szintes vasúti csomópontot hoztak össze teljesen üveggel burkolva. Első utunk a szállásra vezetett. Lepakoltunk egy zárható helyiségbe, mivel mi 11:30-ra értünk oda és csak 14:00-tól lehetett a szobákat elfoglalni. Táskák nélkül nekivágtunk Berlinek. Az idegenvezetőnk nagyon jó volt. El is mondta, hogy ha valahol szeretnénk jobban körülnézni, akkor csak szóljunk. Egyáltalán nem rohantunk, de azért sietnünk kellett, hogy minden beleférjen az időnkbe. A városról is sok külön infót elmondott. A fal leomlása előtti időkről is mesélt, mi, hogy volt, melyik épületet akkor mire is használták, mi volt a helyén. A második világháborúban szinte teljesen lebombázták a várost, erről is mesélt.

A metrókat használva közlekedtünk, volt, hogy buszt is használtunk. A belváros egy részét, amit sikerült ennyi idő alatt bejárni gyalog jártuk körbe. A tévétoronyhoz is elmentünk, A Reichstag épületét is megnéztük, ott ahol volt a fal. A fal itt az épülettől csak 10 méterre volt. A berlini fal helyének egy részét végig is követtük. Amúgy az egésznek a helyét végig lehet követni a város teljes hosszán és a körül is meg van jelenítve az útburkolatban. A Brandenburgi kaput is megnéztük nagyon nagy és szép építészeti emlék. Van egy hely a fal mentén ahol a falon átmászni próbáló embereknek van egy emlék állítva. Az emberek közül sokan egyáltalán nem tudták, hogy 2 fal volt, emiatt is volt az elején és közben is sok haláleset. Itt volt egy emléknek meghagyott faldarab az eredeti helyén. Van még Berlinben a Tévétoronyhoz hasonló magas épület. A lift 30km/h -val közlekedik. A 25 emelet közül az utolsót csak gyalog lehet megtenni. A kilátás egyszerűen pazar volt. A következő helyszín a Közlekedési Múzeum volt. Nagyon jó kis hely volt. Hajókkal indult a kiállítá,s itt a régi hajókat makettokon mutaták be majd voltak eredeti nagyságban is hajók. A repülőket is bemutatták. A 2.vh körüli repülőket is látni lehetett. A vadászgépektől egészen a kisebb utasszállítóig. A kedvencem is itt volt a Meserschmit repülő. A mozdonyokat is bemutatták. Nagyon jó volt. Közösen megvacsoráztunk egy pizzázóban. Tiszta eredeti olasz volt. Fatüzelés vékony tészta, ahogy kell ketchup nélkül. Nagyon jó volt.

A közlekedési múzeumban



Reichstag



Fal helye.

A fal egy darabja

Brandenburgi kapu



A magas házból a kilátás egyik irányba

2012. szeptember 14., péntek

2012.09.14


A mai nap reggel 8 kor kezdődött a reggelivel. Azután a munkakezdéshez készülődtem. Munkaruha felvétele és az elvégzendő feladat kiosztása történt. Az ereszcsatorna vízelvezetésének kellett egy árkot ásni, ami körülbelül 50cm x50cm kellett, hogy legyen, fal mellől számítva. E mellett még a terméskő burkolatot is fel kellett szedni kb 50 cm, mert itt megvolt süllyedve a burkolat. Az eddig burkolt részt is meg kellet hosszabbítani itt is fel lett szedve a régi burkolat 20cm mélységben. Kapott egy durva kavics feltöltést. Az árok, ami a fal mellett lett kiszedve itt a fal alatti alap terméskő. Ezt a falat le kellett vakolnunk, hogy hétfőn megkaphassa a vízszigetelést. Ez valamilyen kétrétegű bitumen lesz. Ezeket a munkákat többen végeztük el. A földkitermelés is jó ideig eltartott. A földet a telken levő mélyedésbe hordtuk el. Ez lett vele feltöltve. A vakolás előtt az alap felületét bő vízzel lemostuk, hogy a vakolat jól tapadjon a felületre. A vakolás jól ment. Ez azért volt érdekes, kicsit mert itt a fándli ismeretlen fogalom. Helyette van egy háromszögű kanál, aminek az alja kb 20cm széles és így csúcsosodik. Nekem egyszerűen ment vele a meló odadobtam vele ahova akartam pedig eddig csak fándlit használtam. A vakolás egy szempontból volt nehéz, hogy nagyon sok helyen a felület nagyon sok anyagot megkívánt. Sok helyen még plusz nedvesített köveket tettem, hogy meg maradjon a habarcs, meg több rétegben vittük fel. Az anyag minőségét is figyelembe kelett venni, hogy az adott anyag melyik helyen tapad meg jobban és hol lehet a legjobban dolgozni vele. Ezzel szépen végeztünk is glettvassal elhúztuk a legszebben és ekkor lett még festő pemzlivel átdörzsölve az egész felület, hogy a glettvas nyomokat eltüntessük és egy kicsit érdesebb felületet kaptunk. A főnökünk nagyon megdicsérte ezt a munkát is. kb fél háromra végeztünk az egésszel. Nekiálltam egy picit terméskövet rakni is.
Ehhez már nagyon nem volt kedvem, eleve péntek. Mai nap is güriztem. A kisebb hibákat javítottuk ki a főnököm elmondása alapján. Ott ahol a régi és az új burkolat találkozott. A kövek közül kellett kiszedni a gazokat. Ezzel véget is ért a nap. A burkolatot nagyon féltem még be sincs locsolva, de már elég nagy terhelést kap az egész. Jó, egyáltalán nem mozognak ki a kövek csak a fugaanyag tömörödik. Hétfőn egy tényleg fekve rakott vékony követ kell majd függőlegesen leraknom, és folytatni a burkolást, mert az csak én rakom. Főnök nagyon elégedett az egész munkámmal. kb 3 napi burkolásom lesz jövő héten. Ez nagyjából a gyakorlat hátra levő része. Nem lényeg szeretem csinálni, mert, csak magamra kell figyelni.
A vacsora ma is nagyon jó volt.

Az egész hét munka területe a kép balé oldalán dolgoztunk ma egy része látszódik.

A hétfőn burkolandó felület

 Az ereszcsatorna  földalatti részének kialakított árok és a burkolat folytatása

A vakolt felület képzése

2012. szeptember 13., csütörtök

2012.09.13


Olvasóim!

Tegnaphoz hasonló volt a mai napom is. A terméskő burkolat rakását folytattam. Ma be is fejeztem volna, ha csak az eredeti felületet kellet volna burkolnom. Kiderült, hogy mivel ilyen szépen és gyorsan raktam a köveket,így holnap megint egy nagyobb részt fel kell szednem és újra kell raknom a megsüllyedt részeket. Körülbelül 1m2-t kellett szabadon hagynom, hogy holnap folytathassam a felszedést. Az ebéd a tegnapi vacsora volt. Tepsis krumpli fasírtba csomagolt tojással. Ez viszont jó kaja volt csak kevés. Ebéd után Thomas mondta, hogy egy kicsit igazítsak a kihagyott rész szélén és vége mára a munkaidőmnek. Főnököm nagyon megdicsért többszöris hogy milyen szép lett a burkolás. Annyit kért, hogy kicsit találjam fel magam, mert a munkaidő 4 ig tart, de burkolást hagyjam békén. Besegítettem a többieknek. Falazás körül segítettem meg az eszköztakarításban.

Reggel ahol tartottam

És délután


Holnap az eddigi vonalat követve fogom szélesíteni a süllyedt részt felszedni

2012. szeptember 12., szerda

2012.09.12

Olvasóim!

Mai nap szokásosan indult: reggeli és munkakezdés. Természetesen tudtam a feladatom, a tegnapi burkolást folytattam. Ma már magamnak kevertem az anyagot és hordtam a köveket, kicsit volt fárasztóbb, de simán tűrhető volt a dolog. A tegnapival megegyező felületet burkoltam le a mai nap is. Délben a leves szokásoshoz hasonlóan szinte ehetetlen volt. Éhségem etetett. 
Este nem lehet egy sörrel sem kiülni a kertbe, csak ha a kocsmában veszem kétszeres áron. A kaja nagyon rossz, sok mindent megeszek, de ezek már annak a határán vannak, hogy visszaviszem, vagy ki se kérem. Tegnap munka közben kitalálták, hogy a melós cipőket rakjuk le a munkaterületen. Ezzel eddig nincs is probléma, de nem is engedték meg, hogy holnaptól legyen bevezetve a dolog, így zokniban kellett a bejáratig elmennem ami több mint 50m. Koszban nagyon jó volt mondhatom. Ma délben a következő dolgot találták ki: mivel az egyik diák csoport nagyon rendetlenül hagyta a szobáját, emiatt velünk is szívóznak annak ellenére, hogy nálunk minden rendben van. A munkaruhánkat is kint kell tárolnunk, ami elég szívatás, mert már reggelizni is munkaruhában szoktam. Most a munka végeztével erre az 50m távra a koszos ruháim helyett a rendes ruháimat vegyem fel. A mai nap a ruháimat le kellett már raknom. Én csak a munkás kabátomat tettem le mivel nem fogok alsónadrágban végig szambázni az udvaron a többi lakó előtt, akik között vannak lányok is. Ja így ma felzaklatták, az amúgy se túl nyugodt állapotomat. 
A munka viszont szépen ment ebéd után is. A homkos cementes ágyazat nagyon jóra sikeredett , köszönhetően az esti esőnek. Pont annyira volt nedves amennyire kell. Az elején furcsa is volt a tegnapi anyaghoz képest. Sokkal jobban lehetett ezzel dolgozni. Kicsi javítani való volt csak benn a lejtésével kapcsolatban. Ahol pont közel vízszintesre vált azt kellett lankásabbra vennem kb. 3 követ kellet megigazítanom. A térdeimet érzem már egy picit annak ellenére, hogy térdvédőt viselek.
Holnap lehet, hogy már be tudom fejezni a burkolást. Holnap a kövek összeválogatása lesz egy kicsit nagyobb feladat.

A mai munkám közelről (távoli kép majd készül)

2012. szeptember 11., kedd

2012.09.11.


Olvasóim!

A mai napom hasonlóan indult tegnapihoz. Kelés 7:15 kor, összekészülődés a 7:45 ös reggelihez és az azt követő munkára. A munkát 9:30 kor kezdtük. Ki lett osztva ki mit csinál. Hasonló volt a tegnapi naphoz.
A pincében a tegnap elkezdett falazásnak a folytatása történt.
A lépcső fal falazása is folytatódott. Nap végén állványozási munka is történt, mert már olyan magasra értek a fal készítésével.
A maradék pár ember rajtam kívül egyéb feladatokat végzett. Besegített a többieknek és falazóelemekért mentek el, mert elfogyott és csak holnap hoznak belőle.
Én a tegnap elkezdett terméskő burkolatnak a rakását folytattam.
A rakás nagyon jól ment. Elején András a kapcsolattartónk is lejött, mert ő építőmérnök és ő felügyeli a munkákat. Meglepődtek, hogy egyedül álltam neki, egy 2 hetes munkának írták le a dolgot. Nap végére világos lett, hogy ezt akár még a hét végére is be tudom fejezni, ha így tudom tovább folytatni a munkát. Napközben jó volt, mert egyik osztálytársam tudott abban segíteni, hogy az anyagot keverte nekem. Ezzel legalább nem ment az időm, csak a rakásra kellett figyelnem. Délig is egy szép területet sikerült leraknom. Délután hasonló eredményt szerettem volna elérni a kiváló minőséggel együtt. Még egyszer annyit le tudtam rakni délután is a minőséggel együtt. A főnököm a fugatávolságra figyelmeztet nagyon ritkán. Most először raktam egyedül ilyet. Az eleje kicsit lassabban ment, a végére már elég jól belejöttem. Ez alatt a többiek a délelőtti munkát folytatták. Páran a fölső födémről pakoltak le, hogy ott is folytatni lehessen majd a födémtisztítást majd a vasbeton (VB) megerősítést. A benti fal bontásáról új híreket nem kaptunk.
Az ebédidő vége felé új konténert is hoztak a munkaterületre.

Reggeli kezdés

Délben lévő állapot




Munka vége

Az én munkám mai napra


Bontás a nap végén